Legutóbb frissítve: 2023. február 7.
Az életben való boldoguláshoz elengedhetetlen a megfelelő pénzügyi tudás. Szerencsére számos ilyen témájú társasjáték áll rendelkezésre 2-3 éves kortól egészen felnőttkorig, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy a gyermek képes legyen elsajátítani a hatékony pénzkezelés titkait, megalapozva ezzel jövőjét.

A tudatosság kifejezése akármilyen elcsépelten hangzik nélkülözhetetlen szereplője az életünknek. Különösen a pénzügyek területén kell ezt még inkább elmélyítenünk, hiszen senki sem szereti ha kezei közül állandóan kifolyik a pénz és anyagi gondokkal kell küzdenie.

Ahhoz, hogy megtanuljunk jól és tudatosan bánni a pénzzel, már kisgyermekkorban el kell ültetni ennek csíráit, hogy felnőttként sokkal jobban fel tudjuk mérni anyagi helyzetünket és képesek legyünk okosan dönteni bármilyen szituációban.

A pici gyerekek már 2-3 éves kortól elég fogékonyak az új ismeretek elsajátítására. Éppen emiatt érdemes fokozatosan – életkoruknak megfelelően – játékosan bevezetni a pénzzel kapcsolatos legfontosabb ismereteket.

Persze nem állítjuk, hogy ez könnyű és nem időigényes, ugyanakkor higgyük el, hogy a pénzügyi nevelés által gyermekünk jövőjét is megalapozhatjuk. Elsőre talán nehéz megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel el tudjuk mindezt kezdeni, ugyanakkor, mint a legtöbb dolognak, amivel életünk első éveiben találkozunk, ennek az alapja is az egész gyerekkorunkat átszövő játék.

Ebben a cikkben összeszedtük azokat az eszközöket, pénzügyi társasjátékokat, melyek egészen kis kortól felnőtt korig segítséget nyújtanak abban, hogy gyermekünk képes legyen elsajátítani a hatékony pénzkezelés titkait.

Miért fontos, hogy gyermekünket minél előbb tudatosságra neveljük a pénzügyek terén is? Mikor érdemes elkezdeni a pénzügyi nevelést? Melyik fejlődési szakaszban, milyen játékokat alkalmazzunk?

Cikkünkben mindenre választ adunk. Mielőtt azonban belevágunk a játékok ismertetésébe, nézzünk egy kicsit a mélyre, hogy miért is fontos a tudatos pénzügyi nevelés!

Miért fontos, hogy pénzügyileg tudatosan neveljük gyermekünket?

A pénzügyi tudatosság révén képesek vagyunk mérlegelni döntéseinket, kiküszöbölni a kockázatokat és hosszú távra meg tudjuk tervezni bevételeinket és kiadásainkat. Azonban a hazai tendencia azt mutatja, hogy nagyon kevés pénzügyi tudással rendelkezünk. Így nem csoda, ha számos tévhit miatt rossz pénzügyi döntéseket hozunk.

Ha szeretnénk elkerülni, hogy gyermekünk ilyen helyzetbe kerüljön és mellette felelősségteljes és tudatos felnőtté váljon, akkor érdemes kiskorától kezdve gondoskodnunk a pénzügyi ismeretek helyes elsajátításáról.

A pénzügyi nevelésben a családoknak és az iskoláknak kulcsfontosságú szerepe van. Mégis az a tapasztalat, hogy szinte alig akad olyan intézmény ahol a pénz használat szóba kerül.

A pénzügyi tudatosság fejlesztése rendkívül fontos.

A pénzügyi nevelést érdemes minél előbb elkezdeni gyermekünk korának megfelelő játékokkal.

Esetenként – jellemzően az alternatív iskolákban – különböző játékos vetélkedő, előadás keretén belül foglalkoznak a témával, ugyanakkor az alaptantervbe egyáltalán nem kap helyet, mint tananyag. Pedig az iskolának fontos szerepe lenne – kiegészítve az otthonról hozott tudást -, hogy elmélyítse a pénzügyi tudatosságot a diákok életében. Így a feladat főként a szülőkre hárul.

Higgyük el nem olyan nehéz a pénz kezelés eszköztárát beépíteni a mindennapokba. Számos remek játék és pénzügyi társas közül választhatunk mindenféle korosztályra szabva, ami játékos módon segíthet elsajátítani az alapvető pénzügyi készségeket.

Pénzügyi tudatosság születéstől kisiskolás korig

A legkisebbeknek – 2-3 éves korban – érdemes olyan feladatokat kitalálni, melyek során szín, méret és forma szerint csoportosíthatjuk tárgyakat, miközben közösen megszámoljuk őket gyermekünkkel. Így a kicsikben könnyedén rögzülnek a számok játékos formában.

Az óvodás korosztály sajátossága, hogy már elég megbízhatóan tudnak beszélni és értik is, amit mi mondunk nekik. Figyelnek minket felnőtteket, hogy mit teszünk egyes szituációkban, majd ezeket szerepjátékokban utánozzák. Erre érdemes építkeznünk!

A kiscsoportos ovisoknak a megfigyelő típusú játékok valók leginkább. Játszunk velük piacosat, boltosat, ahol fokozatosan megismerhetik, hogyan kell használni a pénzt, mint eszközt.

Az ilyen típusú játékok türelemre és megtakarításra tanítanak egyszerre. Egyfelől a gyerekek megtanulhatják, hogy az életben semmi sincs ingyen, másfelől megérthetik, hogy a pénz gyűjtése nagyon fontos feladat ahhoz, hogy meg tudják venni, amit szeretnének.

A kicsit nagyobbaknak, 5-6 éves kortól a Zsebre megy című pénzügyi társasjátékot javasoljuk. Legnagyobb előnye, hogy az egész családot képes lekötni. Így együtt játszva, a gyermekünk elsajátíthatja az egyik legfontosabb pénzügyi alapkészséget, a pénz beosztását.

Mai szülőként ki ne ismerné a Gazdálkodj okosan! vagy az Élet játéka társasokat? E kettő kultikus játék két olyan készséget fejleszthet, amely mindenkinek kincset ér felnőttkorban: az egyik, amár említett beosztás, vagy pénzkezelés képessége, a másik pedig a megtakarítás szokása.

Sőt a játékok során különböző döntéseket kell meghoznunk, amely felkészíthet minket a későbbi hatékony pénzügyi gondolkodásra.

Tudatos pénzkezelés kamaszkorban

Ebben a korosztályban még inkább fontos, hogy tudatosítsuk a stabil és biztonságos pénzkezelést. Szerencsére ahogy haladunk előre korosztályról korosztályra, még inkább szélesedik a kínálat, melyet fel tudunk használni a pénzügyi nevelés során.

Kamaszkorban fontos, hogy tudatosítsuk a stabil és biztonságos pénzkezelést.

Kamasz korú gyemrekeknek már szélesebb a pénzügyi nevelés eszközeinek kínálata.

A Monopoly és a Hotel című társasjátékoknak számtalan változata látott már napvilágot. Mindkét játék a befektetések kezelésének alapszabályait tanítja meg. Emellett pedig megjelenik az alkudozás és a kamat fogalma is ezekben a játékokban. A kamaszok minél előbb megértik a hitelek fogalmát, kockázatát, elválasztva a bennük rejlő lehetőségektől, annál biztosabb, hogy felnőtt életük során elkerülik az adósságcsapdákat.

Ha pedig még inkább el szeretnénk mélyíteni a pénzügyi tudatosságot akkor azt Az Első millióm című pénzügyi társasjátékkal tehetjük meg. A játék során még nyomatékosabban megérhetik a kamaszok, hogy mi a pénz értéke és annak működési szabályai, mindezt a mai világra levetítve.

Ha pedig valaki szereti a stratégia játékokat, akkor a Catan telepesei társast neki találták ki. A játék célja, hogy a megtermelt terményekből, termékekből kereskedés útján városokat, szigeteket kell fejleszteni. Okosan kell taktikázni, összegyűjteni majd befektetni a pénzt a győzelemhez.

A játék során megérthetik a gyerekek, hogy ha meg szeretnének kapni valamit, azért tenni is kell. Önmaguk hozhatnak meg pénzügyi döntéseket, amiből tanulni tudnak. Ez a fajta gondolkodásmód tehát segíthet nekik, hogy a későbbiekben okosan fektessék be pénzünket.

Ezeknél a játékoknál nagyon fontos, hogy arra biztassuk a fiatalokat, hogy ha nem értenek egy-egy pénzügyi fogalmat, kérjenek magyarázatot, vagy nézzenek utána. Ezáltal sokkal könnyebben megtanulhatják, hogyan működik a tőzsde, miért viszik oda az emberek a pénzüket, mire jók a befektetések és mik azok a hitelek.

Hatékony pénzkezelés a felnőtt életben

Szerencsére a társasjátékok tárháza kifogyhatatlan és nem csak gyermekeink számára nyújthatnak kikapcsolódást és tanulási lehetőséget, hanem nekünk felnőtteknek is. Ha szeretnénk még jobban elmélyíteni a pénzügyi tudásunkat, okos befektetési döntéseket szeretnénk hozni akkor a CashFlow Magnet pénzügyi szimulációs társasjátékot nekünk találták ki.

Nem csak szórakoztató, de egy abszolút életszerű, a valóságban is meghozható, meghozandó döntéseken alapuló oktató társasjátékról van szó. A három órás társasjáték során részvényekbe, állampapírba, ingatlanba vagy más tőkeképző lehetőségbe fektethetjük a megtakarításunkat vagy akár vállalkozást indíthatunk. Nincs meghatározott irány, csak rajtunk múlik, hogyan építjük fel jövőnket!

A játék megmutatja, hogy hol vannak a határaink, mi az amire jobban oda kell figyelnünk a mindennapi pénzügyeink kezelése során. Nem utolsó sorban pedig rávilágít arra, hogy céljaink eléréséhez fontos a spórolás.

Miért éri meg tudatosságra nevelni gyermekünket?

Számtalan döntésünk kapcsolódik a pénzhez, ezért alapvető jelentőségű, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk ezen a téren. Egy-két rossz pénzügyi döntéssel nem csak saját magunkat, de akár családunk tagjait is nehéz helyzetbe hozhatjuk.

Szülőként nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a pénzügyi tudatosság alapjait játékos formában tanítsuk meg gyermekünknek.

Gondoljunk csak bele! Gyermekünk már három éves korban meghozza az első fogyasztói döntését, amikor is egy közös vásárlás során megmondja, hogy ő szeretne valami ajándékot magának.

Aztán ahogy idősödnek és bevezetjük náluk a zsebpénzt, akkor már saját belátásuk szerint költekeznek vagy gyűjtögetnek, attól függően, hogy milyen példát látnak otthon. Éppen ezért a megfelelő pénzügyi szokások családon belüli kialakítása rendkívül fontos, hiszen ez fog mintául szolgálni gyermekünknek is.

Bár nem könnyű, mégis nagyon fontos, hogy a tudatos pénzhasználat jelen legyen családon belül. Ennek segítségével gyermekünk megtanulja a számokat, a pénz értékét és használatát. Tisztában lesz alapvető pénzügyi ismeretekkel, melyek segítségével be tudja majd osztani a vagyonát és képes lesz arra, hogy felelős döntéseket hozzon az élete során.Ahogy láthatjuk a pénzügyi tudatosság tanítható. Számos szórakoztató és oktató pénzügyi társasjáték áll rendelkezésünkre, melyek korosztályokra vannak szabva. A legfontosabb, hogy ne erőltessünk semmit, legyünk türelmesek és a gyermekünkkel együtt élvezzük a különböző játékok adta kalandokat.