Legutóbb frissítve: 2023. december 27.
Magyarországon egyre fontosabbá válik, hogy gyermekünk számára valamiféle anyagi támogatást tudjunk nyújtani mire felnő, hogy ezáltal fizetni tudja tanulmányait, lakhatását és életkezdését. Pontosan mennyibe fog kerülni az életkezdés gyermekünk számára? Hogyan lehet ezt a pénzt a legokosabb módon előteremteni?

Hányszor támadt az a kósza gondolatunk, hogy mennyivel másként alakult volna az életünk, ha egy kicsit több anyagi lehetőségünk lett volna az életkezdéshez?

A legjobb egyetemre járhattunk volna, utazhattunk volna a nagyvilágban, új szakterületekből képezhettük volna magunkat, elindíthattuk volna a saját ötletünkön alapuló vállalkozásunkat, vagy akár külföldön is belevághattunk volna karrierünk építésébe.

Ez a kérdés gyermekünkkel sem lesz másként, amikor ő vág bele a nagybetűs életbe.

Ráadásul az életkezdés és gyermekünk sikerre való felkészítése ma drágább, mint valaha.

Mégis pontosan mennyibe kerül az életkezdés? Mennyi pénz szükséges gyermekünk számára, hogy 18-21 éves korában nagy lendülettel tudjon nekifogni az életnek és megalapozhassa saját anyagi jövőjét?

Ezeket számoltuk össze jelen tanulmányunkban.

Mihez kell pénz gyermekünknek?

Manapság a szülői anyagi támogatás megléte (vagy éppen hiánya) egyre nagyobb jelentőséget kap az életkezdés során.

Egyre nagyobb a verseny a jó állásokért és egyre jobban ki kell tűnnünk a munkaerőpiacon, ami pedig bizony jelentős kezdeti idő- és pénzbefektetést igényel:

  • a legjobb karrierekhez már minimum egy felsőfokú BA vagy MsC diploma szükséges;
  • egy, de inkább kettő közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga;
  • egy külföldi, minimum egy-két féléves tanulmány jelentős előny (tapasztalat,tudás, kapcsolati tőke);
  • és egy-egy állás megtalálása is gyakran hónapokig eltarthat.

Ezzel nem csak a kötelező tandíjak, részvételi díjak és vizsgadíjak miatt fontos tisztában lenni. Azzal is számolni kell, hogy e tanulmányok elvégzése mellett gyermekünk csak nagyon korlátozott mértékben tud dolgozni, így kezdetben a megélhetési kiadásait is segítenünk kell előteremteni.

Nézzük meg, mennyibe kerül egy fiatal felnőtt életkezdése!

Érdemes gyermekünk egészen kicsi korában elkezdenünk gyűjtögetni, hiszen egy alapszintű anyagi támogatás felnőtt élete kezdetén rengeteget tud segíteni.

Ön elmélkedett már azon, milyen támogatásokért lehet hálás szüleinek, vagy milyen támogatásoknak örült volna, amikor a nagybetűs életbe vágott ifjú fejjel?

Számos kutatás támasztja alá, hogy ugyan gyermekeinket semmiképp nem jó elkényeztetni, azonban egy alapszintű életkezdési támogatás rengeteget tud segíteni az elhelyezkedésükben és saját karrierjük felépítésében, életük megalapozásában.

Egyértelműen bizonyított ugyanis, hogy azok a fiatalok, akiknek a továbbtanulás helyett a napi megélhetéssel kell elsősorban megküzdeniük, jelentős hátránnyal indulnak társaikkal szemben és könnyen el tudják veszteni a kezdeti lendületüket az életben.

Mennyibe kerül az életkezdés?

Mielőtt megnézzük a gyakorlati életből szedett eseteket, hogy mégis mi mennyibe fog kerülni, érdemes pár általánosabb elvet röviden átfutnunk a teljes körű tájékoztatás céljából.

Hogyan számoltunk?

A következőkben felsorolt gyakorlati tételeket az ügyfeleinktől leggyakrabban hallott igényekből állítottuk össze. Érdemes erre úgy tekinteni, mint egy étlapra/árlistára, amelyről minden szülő egyénileg döntheti el, miben kívánja és tudja támogatni gyermekét és miben nem.

A lista célja rendkívül egyszerű: szeretnénk, ha végre létezne az interneten egy pontos viszonyítási alap arról, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni egy gyermek életkezdésének támogatása.

Minden egyes tételnél kifejtettük a mögötte húzódó számítási logikát, így Ön is megtekintheti annak helyességét, illetve hol várható majd esetleg eltérés az Ön esetében.

Célunk egy realista, valós értékeken alapuló becslés készítése volt, így minden esetben egy közepes értéket igyekeztünk megcélozni, amely így a legjobb viszonyítási alapot fogja adni Önnek.

Például egyetemi tandíj esetén nem a létező legolcsóbb lehetőséget vizsgáltuk (amikor például ösztöndíjjal jórészt megoldható a tandíj), de nem is a létező legdrágábbat (olyan egyetemet, ahol több mint 1 millió/félév a tandíj). Egy normális, tartható, reális értékkel számoltunk minden esetben.

Apró betűs megjegyzés, de jó tisztában lenni vele: nem látunk a jövőbe (sajnos), így az esetleges törvényi és piaci változásokkal természetesen nem volt lehetséges számolni. Emiatt az ebben a listában szereplő értékek a jelenlegi árakat és díjakat mutatják.

Fontos tudni, hogy amivel viszont számoltunk, azok a pénzügyi változások (például infláció), amelyet beépítettünk megtakarítási kalkulátorunkba is, így bízhat benne, hogy azok pénzügyi szempontból is reális eredményeket fognak kihozni.

Mennyibe kerül?

És most nézzük a leggyakoribb gyakorlati eseteket, amelyekben támogatást tudunk nyújtani gyermekünk életkezdéséhez:

Továbbtanulási költségek – 2.630.000 Ft

Legyen az egyetem, főiskola vagy akár egy szakma kitanulása, a felsőoktatásban való részvétel a legtöbb ember számára jelentős költségekkel jár.

Ugyan jelenleg elérhetőek ösztöndíjak a legjobb tanulóknak és azoknak, akik hátrányos helyzetből jönnek, azonban ez a diákok csak egy kisebb százalékát érinti és semmi sem garantálja, hogy 15-18 év múlva is ugyanúgy létezni fognak.

Kalkuláció:

Tandíj – 6 félév, félévenként 380.000 Ft 2.280.000 Ft
Olcsó laptop, tankönyvek, fénymásolás, írószer 350.000 Ft
Összesen 2.630.000 Ft

Megélhetési kiadások támogatása – 6.450.000 Ft

A továbbtanulás évei alatt, illetve az életkezdés legelején, amíg gyermekünk első szakmabeli állását keresi, ugyanúgy meg kell élnie valamiből, kell valahol laknia (nem kell luxus, de azért ha lehet, ne is a legrosszabb környéken lakjon), kell ennie, közlekednie, telefonálnia és még számos egyéb kisebb kiadása van.

Mivel a legtöbb egyetem Budapesten található, ezért kalkulációnkban is egy budapesti megélhetéssel számoltunk.

Kalkuláció:

Mekkora a havi kiadás?

Albérlet (1 szoba) + rezsi 110.000 Ft
Étkezés, megélhetés 50.000 Ft
Közlekedés Budapesten belül és hazalátogatások 25.000 Ft
Telefon, internet, visszafogott szórakozás, egyéb 30.000 Ft
Összesen 215.000 Ft

Hány hónapig?

Felsőoktatási képzés 3 éves, de maguk a tanévek a vizsgaidőszakokkal együtt 10 hónaposak és tegyük fel, hogy egyetem után azonnal talál munkát, így összesen 30 hónappal számolunk.

30 hónap
Összesen 6.450.000 Ft

Lakásvásárlási támogatás – 9.000.000 Ft

A továbbtanulás után a következő nagy mérföldkő gyermekünk életében az első lakásának/házának megvásárlása, amelyhez a bankok szabályai szerint körülbelül 30% önerő mindenképpen szükséges lesz.

Egy átlagos budapesti kezdő lakás körülbelül 30 millió forintba kerül.

Kalkuláció:

Kezdő lakás Budapesten 30.000.000 Ft
Banki hitelhez szükséges minimum önerő 30%
Összesen 9.000.000 Ft

Miben szokták még a szülők támogatni gyermeküket?

A fent felsoroltakkal már jelentősen segítettük gyermekünket az életkezdésben és megadtunk neki minden szükséges alapot ahhoz, hogy sikerrel vágjon bele a nagybetűs életbe.

Több ügyfelünk ezek mellet viszont szeretné még további dolgokban is támogatni gyermekét. Ezek nem mindenki esetében relevánsak, nem mindenkinek vannak ilyen céljai, vagy nem mindenkinek egyeznek a nevelési felfogásaival, így saját ízlés szerint lehet belőle mazsolázgatni.

Külföldi tanulmányok

Nemcsak az önéletrajzban mutatnak jól a külföldön végzett felsőfokú tanulmányok, hanem sokszor életre szóló baráti és szakmai kapcsolatok is születnek ilyenkor. Az idegen kulturális környezetben szerzett tapasztalatok pedig jelentősen más világszemléletet képesek elültetni a fiatalokban.

Van, aki csak egy félévre megy ki, van aki a teljes egyetemi képzését külföldön csinálja meg, így ennek hossza igen változó tud lenni.

Jó esetben körülbelül 1.000.000 forinttal érdemes számolni félévenként, ha sikerül elcsípni egy jó ösztöndíjprogramot, de sok esetben a megélhetéssel együtt a kint tanulás könnyen akár milliós tétel fölé mehet.

Külföldre költözés

Egyre több fiatal megy ki hazánkból szerencsét próbálni a nagyvilágba, amely azonban nem volna lehetséges valamekkora kezdeti tőke nélkül, amely legalább fedezi az oda- és a visszautat, illetve egy-két hónap lakhatást, megélhetést, amíg megfelelő állást talál az ember.

A magyar talpraesettségnek hála igen sokan meg is tudják csinálni külföldön a szerencséjüket és kiemelkedő életpályára tudnak lépni, azonban ehhez kell a lehetőség, hogy egyáltalán ki tudjanak menni és kipróbálhassák magukat.

Érdemes minimum 1-1,5 millió forinttal számolni erre, amely pénz azonban sok esetben igen gyorsan meg is tud térülni.

Esküvő, családalapítás támogatása

Sok szülő szeretné támogatni gyermeke házasságát és esküvőjét, amelynek költsége az igényektől, elvárásoktól jelentősen függ és a gyakorlatban családról családra változó, de abban biztosak lehetünk, hogy nem lesz olcsó mulatság.

Ha vendégenként mindössze 40 ezer forintos költséggel számolunk és a két családból származó 25-25 fővel, akkor az összesen legalább 2 millió forintba fog kerülni.

Ön is gyermek-megtakarítás indításán gondolkodik?

Kérjen díjmentes tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!

Ismerje meg a lehetőségeit

Hogyan lehet minderre összegyűjteni a pénzt?

Eddigre már Önben is vélhetőleg megfordult a gondolat, hogy a fent felsorolt tételek gyermekeink mindennapi céljai közé tartoznak, egyik sem különösebben extravagáns és mindegyik igen konzervatívan van számolva.

Mégis ha mindezt összeadjuk, akkor az bizony már valahol 15.000.0000 és 20.000.000 Ft körül van.

Szimplán sajnos ennyibe kerülnek a dolgok.

A képen egy fiatal pár költségvetési tervet készít.

Ha összeadjuk a fent felsorolt tételeket, körülbelül 5 és 10 millió forint közötti összeget kaphatunk. Az alábbiakban áttekintjük a finanszírozási lehetőségeket.

Miután ezt az elsőre kicsit esetleg sokkolóan ható tényt sikerült elfogadnunk, logikusan egyetlen kérdés következik belőle.

Hogyan lehet majd ezt a rengeteg pénzt kifizetni? Milyen lehetőségeink vannak?

1. Diákhitel

Minden aktív felsőoktatási hallgató számára elérhető a Diákhitel, amelynek elbírálása jellemzően igen egyszerű, nem szükséges különösebb feltételeknek megfelelni, így a legtöbb diák képes kihasználni ezt.

Kétféle típusa létezik, a Diákhitel 1 és a Diákhitel 2, amelyek között a fő eltérés a felhasználás megkötöttségében és így a kamatok mértékében. Az egyik ugyanis kizárólag a tandíjra használható fel, a másik viszont szabadon, bármire.

Előnyök

  • Könnyű a felvétele, sokaknak elérhető.
  • Akkor kell elkezdeni törleszteni, amikor az első munkáját megkapja gyermekünk.

Hátrányok

  • Gyermekünk egyből egy igen komoly nagyságú hitellel kezdi az életét.
  • Sokan még a 30-as éveikben is Diákhitelük visszatörlesztésével küszködnek.

JAVASLAT:
A hitelekre mindig utolsó mentsvárként tekintsünk. Érdemes észben tartani a Diákhitelt, mint lehetséges alternatívát, de inkább B tervként kezeljük és ne „megoldásként”. Ha ugyanis szimplán csak erre alapozunk, akkor gyermekünk könnyen olyan helyzetben találhatja magát, hogy a mindennapjait adósságról adósságra fogja élni.

2. „Last minute” szülői támogatás

A második alternatíva esetén gyermekünk számára majd akkor fizetjük ki az éppen aktuális kiadásokat, amikor azok felmerülnek. Tehát ha éppen tandíjat kell kifizetni, akkor elutalunk 380.000 foritntot, ha éppen a havi megélhetést kell kifizetni, akkor 220.000 forintot.

Ennek egyik hátránya bizonyára egyértelmű mindenki számára, ugyanis a legtöbb szülőnek nincsen csak úgy feleslegesen évi 2,5-3.000.000 forintja, amiből ezeket könnyedén ki tudná fizetni majd gyermekének.

A másik hátránya már inkább a pénzügyi sajátosságokból fakad. Jelentősen több pénzbe kerül ugyanis, ha a kiadások felmerülésekor kezdjük el összegyűjteni rájuk a pénzt, mintha előre készülnénk fel erre és szépen apránként, 10-15 év alatt gyűjtenénk össze ugyanezt az összeget.

Ez alatt az idő alatt ugyanis nemcsak, hogy a töredékét szükséges évente megtakarítanunk, ami megfelel a mai magyar valóságnak, hanem az így megtakarított pénzünk 10-15 éven keresztül nekünk dolgozik és folyamatosan termeli a hozamokat.

Előny

  • Elég csak akkor aggódni rajta, amikor felmerül a kiadás…

Hátrányok

  • … akkor viszont nagyon kell rajta aggódni.
  • Évente 2-3 millió forintot kell hirtelen kifizetni.
  • Többszörösébe kerülnek így a kiadások.

JAVASLAT:
Hacsak lehet, ne hagyjunk semmit az utolsó pillanatra. A legtöbb család esetében nem reális, hogy gyermekenként évi 2-3 millió forintot tudjanak nélkülözni. Ha előre felkészülünk ez mindössze havi néhány tízezer ezer forintból a legtöbb esetben megoldható és a hozamok miatt jóval olcsóbb is.

3. Gyermek-előtakarékosság

Végezetül harmadik alternatívánk során időben felismerjük és elfogadjuk a tényt, hogy ezek bizony valóban komoly kiadásokat fognak jelenteni és előre felkészülünk rájuk egy gyermek-előtakarékossággal.

Ekkor ugyanúgy ott vannak alternatívaként a korábban felsorolt lehetőségek, azonban még ha csak részben is sikerül összegyűjtenünk előre a várható kiadásokat, már az is óriási előnyt fog jelenteni, hiszen így már nem a teljes összeget kell majd last minute kifizetni, vagy hitellel pótolni.

E megoldás során kockáztatjuk a legkevesebbet gyermekünk jövője szempontjából, ugyanis a B tervek így is megmaradnak és a megfelelő módszerekkel igen nagy pontossággal kiszámolhatjuk mennyi pénzt szükséges havonta félretenni a kívánt célok elérésére.

A hozamoknak köszönhetően pedig jelentősen kedvezőbb, mint bármely alternatíva, így ez mondható pénzügyi szempontból a legokosabb felfogásnak.

Előnyök

  • 10-15 évünk van szépen apránként összegyűjteni a pénzt.
  • Kevésbé érződik meg a családi kasszán egy megtakarítás.
  • A hozamok végig nekünk dolgoznak.
  • Jelentősen kevesebb összeget fizetünk be, mint amennyit kiveszünk.

Hátrányok

  • Már most tennünk „kell” érte, nem csak „majd egyszer”.
  • Jó megtakarítást kell választani, különben rosszul járhatunk.
  • Többszörösébe kerülnek így a kiadások.

JAVASLAT:
Bármilyen alacsony havi megtakarítási összeggel is kezdjük el, mindenképpen tegyünk félre, mert így tesszük kockára a legkevésbé gyermekünk jövőjét. Ha végül még csak részben is gyűlik össze a megcélzott összeg, akkor még ugyanúgy ott van a másik két alternatíva, hogy kipótolja a végeredményt.

Miért a gyermek-előtakarékosság?

Ahogy mindnyájan tapasztaltuk már az életünk során, előre felkészülni mindig jobb, mint az utolsó pillanatban megpróbálni megoldani a dolgokat. Improvizálni mindig lehet, de előre felkészülni csak időben tudunk.

A képen egy fiatal család együtt takarékoskodi a gyermekük életkezdésére.

Egy időben elindított gyermek-megtakarítással megalapozhatjuk csemeténk jövőjét.

A fent leírtakból látható, hogy lényegében háromféle felfogásban állhatunk hozzá gyermekünk jövőjének kérdéséhez:

  1. Gyermekünkre hárítás — E felfogásban gyermekünkre hárítjuk e kérdés megoldását, hogy majd ő előteremti hitellel és másodállások vállalásával saját magának a teljes szükséges összeget.
  2. Halogatás későbbre — E felfogásban most nem foglalkozunk vele és hagyjuk, hogy az évek során tényleg kinője magát a probléma, ami azt fogja eredményezni, hogy 2x-3x annyiba fog kerülni, mint amennyibe most került volna.
  3. Előre felkészülés — E felfogásban szépen apránként elkezdünk rá időben félretenni, mindenki a saját pénztárcájához és céljaihoz megfelelő mértékben, így nekünk is kisebb megterhelés és közben a bent lévő pénz is már nekünk dolgozik.

Mindenki eldöntheti magának, hogy számára melyik a legszimpatikusabb felfogás. A mi weboldalunk egyértelműen kizárólag e harmadik csoportnak szól, és nekik igyekszünk megadni minden információt és segítséget, hogy a legkedvezőbb ajánlatot kapják e megtakarításra.

Hogyan tovább?

A Gyermek-megtakarítás útmutatóban bemutatjuk, hogy milyen előtakarékossági megoldások léteznek kifejezetten gyermekek számára, azok között mi a különbség, mi az előnyük, hátrányuk és melyik milyen esetben ajánlott és mikor nem.

Ezt követően mindenképpen azt javasoljuk, hogy készítsen önmagának egy számítást Gyermek-megtakarítás Kalkulátorunk segítségével, ahol interaktív módon, pénzügyileg pontos számítási elvek alapján láthatja, hogy mennyi pénze fog összegyűlni és az mennyit fog érni valójában.

Ha pedig már ezek segítségével megismerte az alapvető tudnivalókat, akkor érdemes részletes, személyre szabott tájékoztatást kérnie szakembereinktől, akik segítenek Önnek a hátralévő konkrétumok megválaszolásában és a az Ön egyedi igényeinek legjobban megfelelő ajánlat megtalálásában.

Mennyi pénzt tudok összegyűjteni gyermekemnek?