A különféle gyermekek után járó támogatások pénzügyi segítséget jelentenek a családok számára. A juttatások többségét az édesapák is felvehetik, ha megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. Milyen előnyei és hátrányai vannak annak, ha nem az anya, hanem az apa veszi igénybe a gyest és gyedet? Kinek éri meg élni ezzel a lehetőséggel és kinek nem?

Évről évre bővül a családok által igénybe vehető támogatások köre, ennek része az is, hogy a meglévő jogosultságokat kiterjesztik más családtagokra is. Ennek köszönhetően lehetővé vált, hogy az édesanyák helyett az édesapák is részesülhessenek gyermekgondozást segítő ellátásban (a továbbiakban gyes) és gyermekgondozási díjban (a továbbiakban gyed).

Egyre több család választja ezt a megoldást, hiszen a feltételekből arra következtetnek, hogy rövid távon jól járnak vele, hiszen akár több pénz állhat a házhoz, azonban nem árt tisztában lenni azzal is, hogy milyen hosszú távú következményeket okozhat ez a döntés. Ráadásul az sem mindegy, hogy kinek érdemes élni ezzel a lehetőséggel és kinek nem.

Mivel a jogszabályok értelmezése nem mindig egyszerű, cikkünkben összeszedtünk minden tudnivalót az apai gyesről és gyedről, ami segít tisztázni a témával kapcsolatos aggályokat, segítve, hogy akár már a családalapítás előtt is tudatosan tervezhessük a pénzügyeinket.

Milyen lehetőségei vannak az apának, ha igénybe szeretné venni a gyermekek után járó támogatásokat? Milyen juttatásokra jogosult? Mikor és kinek éri meg élni ezzel a lehetőséggel? Milyen előnyök és hátrányok érik a családot, ha az apa veszi igénybe a különféle támogatásokat?

Kezdjük is el a fenti kérdések megválaszolását! 

Alapfogalmak tisztázása

Első lépésként nézzük meg, milyen támogatásra vagyunk jogosultak, ha gyermek érkezik a családba. Egyáltalán melyeket vehetik fel az apák is, és melyeket nem?

Támogatások gyermekvállaláshoz

A gyermek születését követő 6 hónapban lehet igényelni az anyasági támogatást. Ez egy egyszeri, egyösszegű juttatás (2021-ben 64.125 Ft), mely a szülést követően jár az édesanyának abban az esetben, ha várandóssága alatt legalább négy alkalommal járt terhesgondozáson. 

Ezt követően a csecsemőgondozási díjat (röviden: csed) kapjuk meg a szülési szabadság időtartamára (ez maximum 24 hét lehet), abban az esetben, ha rendelkezünk a gyermekünk születését megelőző két éven belül 365 nap társadalombiztosítási jogviszonnyal. Ennek összege 2021 júliusáig a bruttó fizetésünk 70 százaléka, 2021 júliusától viszont a 100 százaléka. 

Ezen kívül az állam havi rendszerességgel családi pótlékkal is hozzájárul a gyermek nevelésének költségeihez. Ez egy gyermek esetén 2021-ben 12.200 Ft-ot jelent, és alapesetben a gyermek 16 éves koráig (a tankötelezettség végéig) jár, de amennyiben a gyermek továbbtanul, még tovább. Amíg jogosultak vagyunk családi pótlékra a gyermekünk után, addig családi adókedvezményt is igényelhetünk, melynek összege a fizetésünktől függ, mértékét pedig a gyermekeink száma befolyásolja.

A gyermek születése után 6 hónapig lehet igényelni az anyasági támogatást.

Az alábbiakban áttekintjük a gyermek születése után igénybe vehető támogatásokat.

A nagycsaládos szülők gyermeknevelési támogatásra (gyet) is jogosultak, ha legalább 3 gyermeket nevelnek egy háztartásban, és a legfiatalabb gyermek betöltötte az 3. életévét.  A támogatás feltétele, hogy aki igénybe veszi, az 30 óránál többet nem dolgozhat hetente. 

A felsorolás nem lenne teljes, ha nem említenénk meg a gyermekgondozási díjat (gyed), a gyed extra programot, valamint a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes), de ezekkel a későbbiekben részletesen foglalkozunk majd.

Nem csupán pénzbeli támogatásokkal segítik a családokat, hanem pluszidővel is, ami szintén jelentős könnyebbség a gyermeknevelésben. Ugyanis szülőként (legyen szó az apáról vagy az anyáról) pótszabadság is jár a gyermek 16 éves koráig. Sőt, 5 nap rendkívüli szülési szabadság is megilleti az édesapát, ha megszületett a gyermeke. Magyarországon a gyermek hároméves koráig bármely szülő otthon maradhat, így biztosítható, hogy szoros kötelék alakuljon ki gyermek és szülő között.

Most, hogy megnéztük, milyen lehetőségeink vannak, lássuk, mégis melyek azok ezek közül, amit az apa is igénybe vehet.

  • Szülési szabadság
  • Családi adókedvezmény
  • Csecsemőgondozási díj (abban az esetben, ha az édesanya elhunyt vagy hosszabb időre kórházi kezelésre szorul)
  • Családi pótlék
  • Gyed
  • Gyed extra
  • Gyes

Sok lehetősége van tehát az édesapáknak is, ám a szülőknek közösen kell mérlegelniük, hogy hosszú távon mivel járnak jól. A döntést nem könnyű meghozni, hiszen a hagyományos családmodellben mindig az édesanyák voltak azok, akik gyermekükkel otthon maradtak, és ennek mentén az ő helyzetükhöz alakították az igénybe vehető támogatások körét is. Az egyre inkább változó világban, ahol a szerepek közti határvonal elmosódni látszik, és az édesapák is egyre nagyobb részt vállalnak a gyermek nevelésében, érdemes alternatívákban gondolkodnunk a juttatások igénybevételét tekitve is. Ezekre a változó tendenciákra és igényekre pedig az állam is igyekszik reagálni.

Most pedig térjünk rá a talán – ebből a szempontból – legfontosabb támogatásokra, a gyedre, a gyed extrára és a gyesre!

Gyed

A gyermekgondozási díj havi rendszerességgel folyósított pénzbeli családtámogatás, melynek legfőbb célja a gyermekvállalás támogatása, a családok életkörülményeinek javítása, valamint egyfajta anyagi biztonság megteremtése/fenntartása. Az ellátás a csed lejártát követően, a gyermek 2 (ikrek esetében a gyermekek 3) éves koráig jár.

Ez a juttatás nem alanyi jogon jár. Csakis akkor vehetjük igénybe, ha gyermekünk születését megelőző két évben legalább 365 napig biztosítottak voltunk, vagyis vagy dolgoztunk, vagy felsőoktatásban, nappali tagozaton tanultunk. Utóbbi esetben évente mindössze 180 napot vesznek figyelembe a biztosított jogviszony számításánál. 

Ha például az édesapa is rendelkezik ennyi biztosított idővel, akkor ő is dönthet úgy, hogy igénybe veszi ezt a támogatási formát. Ebben az esetben azt kell mérlegelnie a szülőknek, hogy melyiküknek nagyobb a fizetése. Hiszen a gyed havi összege a bruttó fizetés mértékétől függ – azzal a kitétellel, hogy a gyednek van maximum összege, tehát ha mindkét szülő egy bizonyos összeg felett keres, így is, úgy is a gyed maximumát fogja kapni. 

A gyed összege a korábban szerzett bruttó jövedelmünk naptári napi egységre (naptár szerinti napot jelenti) lebontott összegének 70%-a lehet, maximum a minimálbér duplájának 70%-a lehet. Ezt figyelembe véve a gyed maximálisan megkapható összege 2021-ben nem lehet több, mint bruttó 234.360 Ft.

Gyed extra program

Az elmúlt években a jogszabályozási változásoknak köszönhetően számos kiegészítéssel bővült a gyed. Bevezetésre került a nevelőszülői és nagyszülői, a diplomás gyed, valamint a bővített gyed ikrek esetén. Továbbá lehetővé vált, hogy a szülők egyszerre több ellátást is igénybe vegyenek, amennyiben jogosultak rá, és amennyiben azt a gyermekek száma és kora indokolja. Tehát előfordulhat olyan, hogy valaki az egyik gyereke után csedet, a másik után pedig gyedet vesz egyidejűleg igénybe.

Ami az egyik legfontosabb előrelépés volt, hogy a gyed extrának köszönhetően az ellátást igénybe vevő szülő visszamehet dolgozni, és a munkabére mellett továbbra is jogosult a gyed teljes összegére. Ez az oka annak, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy az édesapa igényelje ezt az ellátást.

Gyes

A gyermekgondozást segítő ellátás havi rendszerességgel minden kisgyermekes családnak jár alanyi jogon jár. Ez azt jelenti, hogy ellentétben a gyeddel, nincs feltétleekhez kötve. Igénybe veheti ezt a vérszerinti szülő, a szülő élettársa, az örökbefogadó szülő, a gyám és a nagyszülő is.

Ez a juttatás, abban az esetben, ha az igénylő részesül gyedben, annak lejárta után jár a gyermek 3 éves koráig, ikergyermekek esetén pedig a tankötelessé válás évéig. Tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében pedig egészen 10 éves korig.

Előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a szülő nem tudja igénybe venni sem a csedet, sem a gyedet (mert nem tesz eleget az ehhez szükséges feltételeknek). Ebben az esetben az alanyi jogon járó, egyszerűen igényelhető havi 28.500 Ft-ot igényelheti akár már a gyermek születésétől fogva is. 

Előállhat olyan helyzet, hogy az apa veszi igénybe ezt a támogatást. Bárki is legyen az igénylő, arra igaz, hogy a támogatás folyósítása mellett (a születést követő 169. naptól, amikor is, ha jogosult lenne rá, csedet kapna az illető), korlátlanul folytathat keresőtevékenységet. 

A munkáltatónak is jó

A munkáltatóknak is kedvez, ha gyesen (és ez igaz a gyetre és a gyedre is) lévő és mellette munkát vállaló vagy ezen ellátások lejártát követően ismét munkába álló munkavállalót alkalmaz, mert kevesebb járulékot kell utána fizetnie. A kedvezményes foglalkoztatás (mely NAV igazolással vehető igénybe) első két évében maximum a minimálbér után nem kell szociális hozzájárulási adót (szocho) és szakképzési hozzájárulást fizetnie. A harmadik évben maximum a minimálbér 50%-ig nem kell szochót fizetni. Három vagy több gyermek esetén az előbbi kedvezmények 3+2 évre vehetők igénybe. Ezáltal az adott cég csökkentheti kiadásait, valamint évente akár több száz ezer forintot is spórolhat.

A következő fejezetben nézzük meg, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha az anyák helyett az apák veszik fel ezeket a juttatásokat. 

Milyen előnyökkel jár, ha az apa megy gyedre?

Azon túl, hogy az apák egyre inkább igyekeznek kivenni részüket a gyermeknevelésből,  érdemes anyagilag is megfontolni, hogy melyik szülő vegye igénybe a fenti támogatásokat.  Hiszen aki többet keres, jóval nagyobb összegű juttatást kaphat. Azonban mielőtt amellett tennénk le a voksunkat, hogy az édesapa vegye igénybe az ellátásokat, alaposan járjunk utána, hogy megfelel-e az előírt jogosultsági feltételeknek. 

Gyed esetében fontos, hogy az apa a gyermeke születése előtti két évben legalább 365 napig kereső tevékenységet folytasson.

Több szempontból is előnyös lehet, ha az apa marad otthon a gyermekkel, feltéve, hogy megfelel a GYED jogosultsági feltételeinek.

A gyed esetében fontos, hogy az apa gyermeke születését megelőző két évben legalább 365 napig biztosított legyen, vagyis kereső tevékenységet folytasson. 

Ha ennek a feltételnek eleget tesz az édesapa, akkor semmi akadálya, hogy ő vegye igénybe a gyed-et. Ráadásul a gyed extra program lehetővé teszi, hogy dolgozni is lehet a támogatás igénybevétele mellett. 

Ha úgy dönt a család, hogy az apa kapja a támogatást (és marad otthon a gyermekkel), akkor az anya akár vissza is mehet dolgozni. Előfordulhat az is, hogy az apa csak magát az ellátást veszi igénybe, és közben ugyanúgy dolgozik. Ennek következtében a családi kasszába jóval több pénz kerülhet. Viszont akkor ebben az esetben vagy nem megy vissza az édesanya dolgozni és ő látja el a gyermeket otthon (melynek hátrányait a következő fejezetben részletezzük), vagy mindkét szülő dolgozik és valaki más (például a nagyszülő) gondoskodik a kicsiről. Annak ellenére, hogy ez nem egy megszokott felállás, a jogszabályok értelmében lehetőség nyílik rá.  

Nézzünk egy rövid példát!

Egy családba hamarosan érkezik az első gyermek. Mindkét szülő több mint 365 nap biztosított jogviszonnyal rendelkezik, így jogosult a gyed igénylésére. 

Ahhoz, hogy kiszámoljuk, milyen összegre vagyunk jogosultak, érdemes kalkulátort használni. Szerencsére számos ilyen található az interneten, és nincs más dolgunk, mint megadni néhány adatot, amely alapján az algoritmus elvégzi a szükséges számításokat. 

Mindenképp meg kell adnunk, hogy anyaként mennyi ideig voltunk bejelentett munkaviszonyban (vagyis mennyi biztosított nappal rendelkezünk), mennyi a bruttó keresetünk, ha nem dolgoztunk, akkor rendelkezünk-e 1 év aktív hallgatói jogviszonnyal. Továbbá meg kell jelölni, hogy mi érvényesítjük a családi adókedvezményt vagy sem, illetve hogy mikor születik (született) meg a gyermekünk.  

Tegyük fel, hogy a fenti édesanya munkabére bruttó 210.000 Ft. Neki bruttó 4.699 Ft naptári napi összegben kerül megállapításra az ellátás, ami azt jelenti, hogy nettó 110.250 Ft gyedre jogosult mindaddig, míg gyermeke be nem tölti második életévét. 

Lássuk, mennyiben változik a helyzet, ha az anya helyett az apa veszi igénybe az ellátást!

Feltételezzük, hogy az édesapa jövedelme jóval magasabb, mint az édesanyáé, esetünkben bruttó 500.000 Ft. Itt is tudjuk használni a kalkulátort, azonban életbe lép a már fentebb kifejtett szabály, miszerint a gyed összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet, vagyis 2021-ben nem haladhatja meg a bruttó 234.360 Ft-ot. Ennek megfelelően az édesapának megállapított gyed nettó összege 175.770 Ft/hó. 

Összességében elmondhatjuk a fenti példa alapján, hogy ha az édesapa igényelné a gyermekgondozási díjat, a család bevétele havonta több mint 65.000 Ft-tal növekedne. Ráadásul, ha a gyed extra igénylésével az apa visszamenne dolgozni, és ha az anyuka bevállalja, hogy otthon marad, még több pénz folyna be a családi kasszába, hiszen az édesapa a teljes fizetését is megkaphatná. Ebben az esetben 18 hónap alatt több mint 1,1 millió forint pluszbevétele lenne a példában szereplő családnak.  Természetesen minden helyzet egyedi, de a fenti példa jól szemlélteti a nagyságrendeket, amiből már ki lehet indulni.

Milyen hátrányokkal számolhatunk?

Bár egészen jól hangzik, hogy növekedik a bevételünk, azonban ne felejtsük el, hogy az éremnek mindig két oldala van! Nézzük meg közelebbről, hogyan érintené az anyákat az, ha az apa igényelné a gyedet, miközben vissza is megy dolgozni. 

Ebben az esetben az anyának jeleznie kell (a csed lejárta után) a munkahelyén, hogy nem megy vissza dolgozni, és mondjuk fizetés nélküli szabadságot kér a gyermek hároméves koráig. Ebben az esetben viszont magának kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amelynek összege 2021. január 1-je óta 8000 Ft (ezt minden hónap 12-éig kell befizetni a NAV számlájára). 

Amíg az édesanya egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet, az az időszak nem számít bele a társadalombiztosítási jogviszonyába, jogilag tehát kicsit olyan, mintha munkanélkülin lenne az anya. Ráadásul ez majd a későbbi nyugdíját is hátrányosan érintheti, hiszen ha valaki nem biztosított, az az időszak a nyugdíjába sem számít bele. 

Plusz, ha a szülők szeretnének még egy gyermeket vállalni, miután az előző gyermekünk elérte a 2,5 éves kort, akkor így nem lesz meg az anyának a jogosultsága a csedre és a gyedre sem, hiszen  ahhoz is 2 éven belül 365 napi biztosítási jogviszony megléte szükséges. Ez ráadásul azt is magával hozza, hogy táppénzt sem tud majd igénybe venni. 

Ez pedig annyit jelent, hogy fél évig biztosan csak gyest fog kapni a második gyermek után, és ebben az esetben már csakis az apa tudja igényelni a gyedet, mivel csak neki lesz meg a kötelező jogviszonya.

Tervezzünk hosszú távra!

Rövid távon az apai gyed anyagi előnyökkel járhat a család számára. Különösen akkor, ha az anya nem rendelkezik a juttatások igényléséhez szükséges biztosítási jogviszonnyal, vagy ha csak egy gyermeket tervez a család. Jó döntés lehet akkor is, ha a két szülő jövedelme között szignifikáns különbség van, és mondjuk a férj éri csak el a maximálisan igényelhető összeghez szükséges bevételt.

Azonban ha újabb gyermeket szeretnének vállalni, hosszú távon érdemes elgondolkodni azon, hogy tényleg megéri-e ezt az utat választani. Ha az anya biztosítottságát és az ezzel szorosan összefüggő nyugdíj kérdését előtérbe helyezzük, és hosszú távra tervezünk, akkor lehet, hogy úgy találjuk, nem éri meg a rövid távon érkező haszon. 

Egyáltalán nem könnyű döntenünk, hiszen minden eset egyedi. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az apa jellemzően nem azért veszi igénybe a gyermekgondozási díjat, mert ő marad otthon a gyermekkel, hanem mert a család anyagilag jobban jár ezzel a lépéssel. Ez teljesen érthető ok, hiszen a gyermeknevelés nem olcsó mulatság, és minden segítség jól jön ebben a kezdeti időszakban is.

Mindenképp előre kell gondolkodnunk, és amennyire csak tudjuk, alaposan tervezzük meg pénzügyi helyzetünket. Sőt, érdemes már a gyermek megszületésétől kezdve félretennünk, hogy a későbbiekben biztosíthassunk számára a stabil anyagi indulást. Amennyiben többet szeretne megtudni a gyermek megtakarítási lehetőségekről, kérje ingyenes tanácsadásunkat.

Ön is gyermek-megtakarítás indításán gondolkodik?

Kérjen díjmentes tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!

Ismerje meg a lehetőségeit